Étkezni a fürdő területén található panzióban lehet, vendégeink ételek széles körű választékából válogathatnak: előételek, levesek, főételek és desszertek és pizzák. Az étterem egész évben nyitva van, kivéve december 24-25-én és Húsvét első és másodnapján.
Az étteremben ugyanakkor hűtött italok gazdag választéka várja vásárlóinkat: csapolt és üveges sörök, fehér- és vörösborok, rozék, tömény italok, üdítők, fagylaltok, rágcsálnivalók és kávé alapú készítmények.
Csoportok esetében előzetes egyeztetés alapján napi menüvel szolgálhatunk, akár háromszori étkezést is tudunk biztosítani. Húsz fő feletti gyermekcsoportnak 50%-os kedvezményt adunk a belépődíjból és a sátorozási díjból.
Egy napi menü ára: reggeli 16 lej, ebéd 25 lej, vacsora 19 lej.
A fürdő területén parkolási és sátorozási lehetőséget áll a fürdőzők rendelkezésére, térítés ellenében.
A sátorozási ás kempingezési lehetőség mellett, vendégeink két- és háromágyas szobákban pihenhetik ki fáradalmaikat, illetve három- és négyágyas lakókocsik is bérelhetők. A fürdő közvetlen közelében bérelhető tíz-húszfős vendégházak is vannak, kérésre közvetítünk és így nagyobb csoportok elszállásolását is meg tudjuk oldani.
A strand területén ingyenes WIFI lefedettség van, ugyanakkor vendégeink egy nagy központi tévén követhetik a világ és a média eseményeit. A fürdő területén masszőr dolgozik és szauna működik. Időpontegyeztetés szükséges mindkét szolgáltatás igénybevételénél.
A fürdővendégeink számára borkóstolókat tudunk szervezni akár a helyi pincesoron (több mint száz gazda termel bort és mindenkinek külön pincéje van), akár a közeli Szentjobbon, vagy Hegyközszentimrén. Kérésre a fuvart lószekérrel is meg tudjuk oldani (80 lej egy odavissza út 15-20 személynek a helyi pincesorra) a bor pedig helyben vásárolva 15 lejbe kerül literenként.
Az étterem egész évben nyitva van, kivéve december 24-25-én és Húsvét első és másodnapján.
A sátorozási ás kempingezési lehetőség mellett, vendégeink két- , három- és négyágyas szobákban pihenhetik ki fáradalmaikat.
Gyógyvizünk alkalmas: krónikus, reumatikus ízületi gyulladások. ízületen kívüli gyulladások, poszttraumás sérülések és mozgásszervi megbetegedések kezelésére.
Vízmélység: 100-160 cm, illetve 70cm a kismedencében.
Vízhőmérséklet: 36-40 Cº.
A fürdő területén masszőr dolgozik. A masszázs csodatévő hatása az izomlazításban rejlik. A masszőrrel időpontot egyeztetni a 0770134936-os számon lehet.
A fürdő területén szauna működik. Immunerősítő, érregeneráló hatású, használatával javíthatunk testünk anyagcsere folyamatain.