Látnivalók a környéken

Szentmiklós kiválóan alkalmas, hogy innen csillagtúrákat tegyenek a vendégek. Legelőször közelsége miatt a helyi pincesort lehet megtekinteni, ahol több mint száz pincében fehér- és vörösborokat lehet kóstolni.

Itt van a közelben Szentjobb, ahol Szent István király ereklyéjét több mint 300 éven át őrizték, Mercurius, Bocskai és Szent István szoborral.

Nem messze van Hegyközszentimre. Híres borászatáról, református templomáról és arról, hogy több neves ütközet volt a határában.

Érsemjén, Kazinczy Ferenc nyelvújító emlékházával, Csiha Kálmán püspök szobrával, Fráter Lóránd nótaszerző emléktáblájával, akik mind onnan származtak.

Sződemeter, Kölcsey Ferenc szülőházával, emléktáblájával és szobrával.

Érmindszent Ady Endre szülőházával, mellszobrával.

Margitta, Horváth Imre költő szülővárosa.

Albis, Irinyi József hírlapíró, műfordító és Irinyi János vegyész, a robbanásmentes gyufa feltalálójának szülőfaluja.

Csokaly, Fényes Elek földrajztudós és statisztikus szülőfaluja, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.

Érkeserű, Keserűi Dajka János püspök, és Számadó Ernő költő és Bihari Mór író szülőfaluja.

És végül, de nem utolsósorban alig 40 kilométerre van Nagyvárad, amelynek nevezetességei oly közismertek, hogy nem szorulnak bemutatásra.

A fent említett helységek kerékpárral is megközelíthetők, ezért akár a messzebbről érkező biciklisták s gyakorolhatják a környék zegzugos, dimbes-dombos, erdős útjain kedvenc sportjukat.